Térkép - Jihlava

Jihlava
Jihlava (németül Iglau) város a Cseh Köztársaságban, Csehország és Morvaország határán, a Jihlava patak partján. Vysočina kerület (vysočina = „magaslat”) központja.

Jihlava település első említése 1233-ból származik. Róbert alamóci püspök a Német lovagrend és a Želivi kolostor közötti vásárlást igazolta, mely okmányban előfordul Jihalva neve is. 1234-ben Přemysl morva őrgróf és Magyarországi Konstancia királyné kicserélték a tišnovi Porta Coeli-kolostort Předklášteřín többek között a jihlavai uradalommal egy más birtokért. 1240 után Jihlava ismét a királyhoz I. Vencelhez került. Nem sokkal ezután, vélhetőleg 1240 és 1243 között megalapították a felső várost. Jihlava jelentősége főképp ezüstbányái és feldolgozása miatt nőtt meg. A város így gyors ütemben népesült be. Egyes források szerint 1249-től jelennek meg a Jihlaván vert ezüst érmék, bár erre nincs pontos bizonyíték. A város alapító okirata valamikor 1253 előtt keletkezhetett, mely szabályozta a város jogállását, azonban ez az irat nem maradt meg az utókorra.

1270-ben II. Přemysl Ottokár király a városnak építési jogot adott. Ekkoriban épülhetett a városfal a vizesárokkal és a védművekkel. Az eredeti okirat azonban utal arra, hogy ezt megelőzően is létezhetett valamilyen városfal. A 13. század 70-es és 80-as éveiben volt a legintenzívebb az itteni ezüst bányászat.

A 18. és 19. században a város fejlődése felgyorsult, mivel a Habsburg Birodalom második legnagyobb posztógyártójává vált. A 19. században erőteljes fejlődésnek indul az ipar, ezzel párhuzamosan a városfal egy részét is elbontják. 1945-ig Jihlava alkotta a Csehszlovákia második legnagyobb német nyelvszigetét. Jihlava óvárosa Morvaországban fekszik, azonban a város terjeszkedése a szocializmus alatt megkívánta, hogy csehországi településeket is csatoljanak hozzá. A város 1960-ban a Dél-morvaországi kerület egyik járási székhelye lett. A város történelmi magvában, melyet 1982-ben városi védett területté nyilvánítottak, különböző történelmi stílusokban épített házakat találunk, illetve a városfal maradványait is.

 
Térkép - Jihlava
Térkép
Google LLC - Térkép - Jihlava
Google LLC
Google Föld - Térkép - Jihlava
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Jihlava
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Jihlava
OpenStreetMap
Térkép - Jihlava - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Jihlava - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Jihlava - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Jihlava - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Jihlava - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Jihlava - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Jihlava - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Jihlava - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Jihlava - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Jihlava - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Csehország
Csehország zászlaja
Csehország (, IPA ), hivatalos nevén Cseh Köztársaság (, IPA ) tengerparttal nem rendelkező ország Közép-Európában. Nyugaton Németország, délen Ausztria, keleten Szlovákia, északon Lengyelország határolja. Fővárosa és egyben legnépesebb városa az 1,3 millió lakosú Prága. A mai Csehország területén 1918 előtt három terület osztozott, ezek Csehország, Morvaország és részben Szilézia.

Az 1989 végén lezajlott bársonyos forradalmat követően a kommunista vezetés átadta a hatalmat, majd pár évvel később Csehszlovákia békés úton történő felbomlásával 1993. január 1-jén nyerte el függetlenségét.
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
CZK Cseh korona (Czech koruna) Kč 2
ISO Nyelv
CS Cseh nyelv (Czech language)
SK Szlovák nyelv (Slovak language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Ausztria 
  •  Lengyelország 
  •  Németország 
  •  Szlovákia 
Administrative Subdivision
Város, Falu,...